Social Mix - közösségi média tanácsadás

Tumblr

Feliratkozás Tumblr hírcsatorna csatornájára
A közösségi média napjaink egyik legerősebb marketingeszköze, mellyel minden vállalkozásnak élnie kell. A Social Mix költséghatékony megoldásokkal segíti a kis- és középvállalkozásokat a közösségi marketing területén.
Frissítve: 1 óra 48 perc

Megérkeztek az első akciógombok Facebookon

sze, 01/28/2015 - 18:34

Egyelőre még csak az amerikai területeken, de már megjelentek azok az akciógombok, melyeket a Facebook tavaly jelentett be a felhasználók legnagyobb örömére.

Az oldalak legtetején, a borítóképen jelennek meg az akciógombok, melyeket a marketingesek és adminisztrátorok egyre türelmetlenebbül várnak, hiszen nemcsak kiemelt helyük lesz az oldalak borítóin, de különféle funkciók rendelhetők hozzá.

A vendéglátóhelyeknek az asztalfoglalás, a szolgáltatóknak a kapcsolatfelvétel lesz a kedvencük, míg a feliratkozás, videómegtekintés, játék és vásárlás parancs bárki számára hasznos lehet. Most először fordul elő, hogy egy gomb (a névjegyben elhelyezhető webcímet kívéve) a Facebookon kívülre is irányíthat látogatókat, ezért különösen nagy lépés ez a legnépszerűbb közösségi portál életében.

A lájkkapu megszüntetése miatt tavaly sok adminisztrátor reklamált, azonban én úgy látom, a Facebook mindent megtesz azért, hogy kompenzálja őket. Mint az akkori bejegyzésemben kifejtettem, a lájkkapu kiiktatásával is csak jót tettek a vállalkozásoknak, és most az akciógomb bevezetésével még többet segítenek.

Az új funkció mindössze néhány kattintással aktiválható: a gomb típusának kiválasztása után elég a konverziós célt megadni, így tényleg szabadon optimalizálható.

Az már csak hab a tortán, hogy a jobb oldali statisztikák közé is bekerül a gomb által elért eredmény az előző hétre vonatkozóan, így minden belépéskor azonnal látható, mennyire volt eredményes a beállított aktivitás.

Érdemes egyébként váltogatni is: néhány hetente a hírlevélfeliratkozást, máskor a kapcsolatfelvételt beállítani, így rövid idő alatt kiderül, melyik a leghatékonyabb az adott vállalkozás számára.

Amit egy kicsit hiányolok a gombbal kapcsolatban, az a non-profit vállalkozásokat érinti: az adományozás egyelőre nem választható a listában, de bízzunk benne, hogy hamarosan elérhető lesz.

Akik úgy érzik, hogy már nem tudnak tovább várni, és mindenképp szeretnének akciógombot, megpróbálhatnak egy trükköt: a Beállításokban át kell állítani az elsődleges nyelvet English (US)-re, majd az oldalt hozzáadni a Vállalkozáskezelő (Business Manager) alkalmazához, így a Facebook felajánlja a gomb beállítását. Ezt követően lehet visszaváltani a nyelvet magyarra, így a gomb is megmarad, és a nyelvi beállítások is a régiek lesznek. (Ez azonban nem mindenkinél működik, és sok esetben csak azok látják a gombot, akik szintén US beállítással rendelkeznek, így tényleg csak a vállalkozó kedvűeknek és extra-türelmetleneknek ajánlom.)

Egyre kevesebb átverés lesz a Facebook hírfolyamban

sze, 01/21/2015 - 11:30

Múlt évben felröppent a pletyka, miszerint a Facebook jelölni fogja a “kacsa” híreket és átveréseket a hírfolyamban, most pedig fény derült a részletekre is.

A legnépszerűbb közösségi portál úgy próbál gátat szabni a hamis információk terjesztésének, hogy a felhasználók segítségét veszi igénybe. Minden egyes oldaltól érkező posztnál megjelölhető lesz, ha hamis információkat, megtévesztést vagy csúsztatást tartalmaz.

Az bizonyos, hogy ez a módszer igényelt a fejlesztőktől a legkevesebb erőfeszítést, hiszen nem automatikusan szűri majd a Facebook az ilyen tartalmakat, hanem a felhasználók manuális jelentéseire bízza rá; ha pedig elég jelentés gyűlt össze, akkor hozzátesz egy olyan címkét a poszthoz, mely arra mutat rá, hogy “a Facebokon több felhasználó jelentette, hogy ez a poszt hamis információt tartalmaz”.

Azoknak a posztoknak, melyek megkapják ezt a címkét az algoritmus automatikusan csökkenti a terjedését, tehát a hírfolyamban csak korlátozott számú embert fognak elérni.

Természetesen ez az újítás is felvet néhány kérdést, hiszen egyelőre nem tudható, hány jelentés után kapják meg a posztok a címkét, ahogy arra sem derült fény, mikortól lesz elérhető hazánkban az újdonság. Ami biztos, hogy Amerikában már tesztelik, így valószínűleg hozzánk is bármelyik pillanatban megérkezhet.

Debütált a Facebook at Work

cs, 01/15/2015 - 14:16

A 2014-es év vége attól a bejelentéstől volt hangos a közösségi marketingesek körében, hogy a Facebook hamarosan elindítja a portál üzleti változatát. Nem kellett sokáig várni rá.

Megszokhattuk már felhasználóként, hogy a Facebook mindent megtesz annak érdekében, hogy a teljes online jelenlétünk körülötte forogjon. Legyen szó az egyre növekvő népszerűségnek örvendő videoszolgáltatásról, üzenetküldésről vagy épp hírfogyasztásról, a Facebook mindig az élen jár. Eddig egyedül a szakmai életünkre rendelkezett kevesebb rálátással, mostantól azonban ez is megváltozik.

A Facebook at Work névre keresztelt újdonság pontosan ugyanúgy is néz ki, mint elhíresült elődje, azonban a jellegzetes kék színt elhagyta: a fehér és annak árnyalatai határozzák meg a letisztult és felhasználóbarát kezelőfelületet. Így az egyterű irodában dolgozók főnökei is nyugodtak lehetnek, hisz azonnal látják, ha valaki a magánprofilján lóg a céges helyett munkaidőben. :)

A viccet félretéve azonban a LinkedIn babérjaira törő Facebook at Work komoly versenytársnak ígérkezik: kap egy külön mobilalkalmazást és weboldalt is, tehát nem a jelenlegi része lesz, hanem teljesen külön kezelendő.

Elsőre az az ötlet ugrott be, hogy a B2B üzletágban tevékenykedők számára lesz ez igazán jó, hiszen hirdetéseikkel még pontosabban “lőhetnek” a célcsoportra. Ugyanakkor a Facebook egyik munkatársa egy bejelentésben tette közzé, hogy a Facebook at Work nem tartalmaz hirdetéseket, sem pedig azok elhelyezésére alkalmas felületeket, hiszen megalkotásakor az volt a cél, hogy olyan platformot hozzanak létre, melyen a kollégák tartják egymással a munkakapcsolatot, illetve amelyen a barátainktól szeparáltan kezelhetjük azokat, akikkel “csupán” együtt dolgozunk.

Üzletileg ez szép célkitűzésnek tűnik, kérdés azonban, hogy a felhasználók tudják-e még kezelni az így is hatalmas mennyiségben rájuk ömlő információhalmazt: céges e-mail, magán e-mail, Messenger, LinkedIn, Viber, Skype, Whatsapp és ki tudja még mi…a lista mára gyakorlatilag végtelen lett.

Ráadásul ha a LinkedInt vesszük alapul, akkor bizonyára a munkakeresést és kapcsolatépítést is segíteni fogja a Facebook at Work, ehhez viszont olyan új funkciók beépítésére lesz szükség, melyek a mostanitól eltérőek.

Bennem rengeteg kérdés merült fel az újdonság kapcsán, főként mert hosszú évek óta van LinkedIn profilom és elég sok megkeresés érkezik rajta, ugyanakkor látom a platform kissé elavult köntösét is, tehát könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a konkurencia megjelenése jót fog tenni neki. Kivéve persze, ha a Facebook folytatja a tőle megszokott agresszív terjeszkedési politikát, és kiszorít minden korábbi résztvevőt az adott szegmensből. (Ami várhatóan a YouTube-bal is csak idő kérdése, hogy megtörténjen, de erről majd egy külön bejegyzésben írok.)

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz publikusan elérhető a Facebook at Work, de annyi bizonyos, hogy tesztelésre már megkapták a kiválasztott munkatársak, így hamarosan mi is vethetünk rá egy pillantást. Alig várom!

Vírusként terjed a Plague

h, 01/12/2015 - 11:20

Rohamosan növekszik a mindössze 2 hónapos Plague The Network elnevezésű közösségi média felület, melyről múlt héten írtam átfogó értékelést.Ha eddig még nem győződtél meg róla, hogy érdemes használni, íme az első 10 gondolat, ami mindössze 2 nap használat után beugrik a Plague appról:

1. A bolygó különféle nemzetének tagjai még sosem beszélgettek ennyit egymással.

2. Szuper érzés, hogy néhány óra elég arra, hogy egy fotóm Indiába (Bengaluruba) eljusson, mindezt a szemem láttára.

3. A közösségi felületek nem a személyes és őszinte hangvételre épülnek, a Plague ebben is kivétel.

4. Üdítő egy közösségi háló szelfik, drága cuccok és “arcoskodás” nélkül.

5. A hangulat és a gondolatok kellemes elegye a képes és a szöveges tartalmak váratlan váltakozása.

6. Olyan témákról is őszinte nyíltsággal beszélnek, ami máshol tabu; rengeteg német ír a 2. világháborúról, határontúli magyarok a magyarságról, melegek a másságról - mindezt bántó kommentek nélkül, legtöbbször érdeklődő kérdésekkel tele.

7. A kitett tartalmak 7 nap után törlődnek, de bármikor törölhetők.

8. Nem lehet témára szűrni, sem felhasználó által kitett posztokat visszakövetni, így mindenki biztonságban érzi magát. Ugyanakkor 1-1 érdekes kártyát a hozzá tartozó kommentekkel meg lehet osztani e-mailben, Viberen, Facebookon stb.

9. Nincs gyűlölködés, veszekedés és negativitás - ami ilyen lenne, már az első szűrőn fennakad.

10. A világ legkülönfélébb tájaira repítenek a posztok: giccs és effekt nélkül saját készítésű lengyel hótakaró, német naplemente, izlandi gleccser, holland városkép és számos más táj egy helyen, néhány perc alatt.

Mindezek fényében nem csoda, hogy a Plague használata ugyanúgy terjed, mint az alkalmazásban az egyes kártyák: tegnapra már olyan helyekre is eljutott 1-1 általam közzétett kártya, mint Korea, Thaiföld, Új-Zéland, Ausztrália, Tasmania, Indonézia, Malajzia, India, Szaúd-Arábia, Izland, Újfundland, Peru, Paraguay vagy épp Chile, de Amerika és Kanada számos városa sem maradt ki a sorból, hogy Oroszországot már ne is említsem. 2 nap alatt közel 3000 emberhez jutott el egy posztom, és fantasztikus érzés a telefont a kezemben tartva látni, miként járta be a gondolatom a világot.

Semmi kétség: a Plague The Network a legújabb és eddigi legkreatívabb közösségi média felület, mely vírusként fertőzi meg mindazokat, akik szimpatizálnak a globális falu gondolatával, és szeretnék magukat egy globális közösség értékes tagjának érezni.

Infection index, avagy a gráfelmélet fellegvára

sze, 01/07/2015 - 17:13

Az újdonságok mindig érdekelnek, de ritkán lelkesedem igazán egy-egy újabb felületért. A Plague nevű alkalmazás viszont 2 perc alatt vált a rajongásom tárgyává, fantasztikus!

Nevéhez méltón pestisként terjed a Plague nevű alkalmazás, mely olyannyira ötletes és újszerű, hogy egyetlen perc alatt a rabjává váltam. Az app iOS-en és Androidos rendszeren is működik, a hatalma pedig a geolokáció nyújtotta, gráfelmélet alapú lehetőségekben rejlik.

Lényege, hogy nincsenek ismerősök rajta: minden felhasználó egy nagy közösség tagja, az általuk kitett tartalmak terjedését pedig a hozzájuk legközelebb lévő felhasználók szűrik. Ha tehát egy tartalom nem érdekes, akkor nem jut messzire: először csak a városon belüli felhasználók látják, de ha ők nem osztják tovább, akkor itt meg is áll.

Szöveget, képet és videót is lehet posztolni, illetve kommentelési lehetőség is van. A kezelése egyszerű: felfelé suhintással tovább osztjuk a hozzánk legközelebb lévő felhasználóknak, míg lefelé suhintással egyszerűen száműzzük az éterből.

A saját magunk által kitett posztokról pedig szinte azonnal láthatók a statisztikák: hány embernek jelent meg és ebből hányan osztották tovább; így meg is van 1-1 tartalom Infection Indexe.

Mindez miért érdekes? Mert sosem tudhatjuk, mi kerül elő: egy meghökkentő kérdés, egy aranyos fotó, egy csodaszép táj vagy épp valami horrorisztikus tartalom. Közben pedig jó érzés egy messzebbi felhasználó tartalmát látni, hiszen tudható, hogy ahhoz, hogy eddig elérjen már sokaknak tovább kellett osztaniuk. Az eddigi kedvencem egyenesen Krakkóból érkezett:

Üzleti lehetőségnek sem utolsó: egy-egy meggyőző ételfotó egy étteremből, jól sikerült frizura egy fodrásztól, szép ékszer egy kézműves ékszerésztől vagy szuper pillanatkép egy fotóstól - tengernyi lehetőség, amik csak újszerű nézőpontot követelnek, és a gráfelmélet alapján végtelen távolságra eljuthatnak. Happy Plague-ing! :)

Közösségi sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

sze, 12/31/2014 - 18:12

Találkozunk 2015-ben!

Év végi flashback

k, 12/23/2014 - 21:16

Social Mix életében a 2014-es év volt eddig a legfontosabb - jegyezhetném meg viccesen, még ha igaz is. Elvégre minden vállalkozás életében a legelső mérföldkő az alapítás éve. Mindössze 6 hónap telt el azóta, hogy elindítottam a Social Mixet, mégis érdekes visszagondolni a motivációkra és az idáig vezető útra. Flashback következik.

Vállalkozónak lenni, vagyis vállalkozóvá válni elsőre ijesztőnek tűnik. Miután szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy megannyi sikeres projektet, több mint 10 éves online marketing tapasztalatot és számos jobbnál jobb munkahelyet követően végre a “saját szekeremet” toljam, arra jöttem rá, hogy mindez nem is olyan egyszerű.

Alkalmazottként sosem kellett azzal foglalkoznom, vajon lesz-e elég bevétele a cégnek, ahol dolgozom - vállalkozóként viszont ez merül fel először. Vajon lesz-e elég ügyfelem, lesz-e alkalmam megmutatni, mit tanultam eddig, tudom-e kamatoztatni a mögöttem álló évek tapasztalatait.

Vállalkozónak lenni annyit jelent, hogy vállalom: a kockázatot, a felelősséget, a tennivalókat, a terheket. Miközben feladom a kényelmet. Elfogadom, hogy minden akkor van kész, ha én megcsinálom, akkor történik meg, ha én megszervezem és annak az ügyfélnek tudok dolgozni, akit én behozok. Nem mehetek szabadságra, nincs mögöttem csapat, nem támaszkodhatok másokra, eltűnik a védőháló.

Miután ezeket elfogadtam, hirtelen jött a felismerés: pontosan ez az, amire vágyom! Hiszek a képességeimben, a gyakorlatomban, a tanulmányaimban és ami talán a legfontosabb: önmagamban és a sikerben! Hiszem, hogy sok kis- és középvállalkozónak szüksége van a szolgáltatásaimra, hogy a segítségemmel és a kommunikációjuk hatékonyságának növelésével komoly üzletfejlesztésen menjenek keresztül rövid idő alatt. Hiszek abban, hogy a segítségem nemcsak üzleti haszonhoz, hanem az álmaik valóra válásához is vezet.

Az elmúlt 6 hónap pedig azt bizonyítja, hogy nem tévedtem. Az energiaszektortól a babatémán át a vendégátóhelyekig, az egészségügytől az előadóművészeken át a digitális magazinig a legkülönfélébb területekről kerestek meg, és miközben a vállalkozások céljainak elérésén dolgoztam, arra figyeltem fel, hogy saját céljaimhoz is egyre közelebb kerülök.

Csodás utazás volt a Social Mix első 6 hónapja - számos értékes vállalkozóval tudtam együttműködni, miközben nagyszerű projektek és valódi közösségek születtek.

Része lehettem annak az útnak, amit más vállalkozók jártak be, szembesülhettem azokkal a problémákkal, amikkel ők találkoztak és segíthettem megoldást találni arra, amire egyedül nem voltak képesek. Amellett, hogy örömteli érzés tölt el, ha az elmúlt 6 hónapra gondolok, úgy érzem, hálás is vagyok.

Az ügyfeleim rendszeresen köszönetet mondanak minden egyes tanácsért, ötletért, javaslatért - én pedig ezúton szeretném megköszönni nekik azt, hogy hozzám fordulnak segítségért, és általuk a Social Mix is haladhat tovább azon az úton, melyen 6 hónapja elindult!

2015-ben sem fogok letérni róla: üzleti kommunikációval kapcsolatos tippeket, újdonságokat és híreket továbbra is hasonló gyakorisággal írok majd a blogba, és folytatom Social Media rovatvezetői tevékenységemet Magyarország legnépszerűbb digitális magazinjánál, így rendszeresen találkozhattok majd a cikkeimmel a PixelDesigners Magazine hasábjain.

Tudom, hogy a következő év sem lesz könnyű, de ígérem, a lényeg nem változik. Továbbra is minden kihívásban a lehetőséget látom, és örömmel segítek minden vállalkozónak, akinek a közösségi média kommunikációját illetően szüksége van rá!

Az év hátralévő részét a pihenésnek és a feltöltődésnek szentelem - találkozzunk 2015-ben!

A jobb oldali Facebook-hirdetések sikertörténete

k, 12/16/2014 - 11:15

Júniusban újultak meg a jobb oldali hirdetések, és fél év után a Facebook is sikernek tekinti a változást: tegnapi bejelentésük szerint a felhasználóknak jobb minőségű, vizuálisan vonzóbb tartalmat jelent az új külső, míg a hirdetőknek nemcsak nagyobb kreativitási felületet ad, de lehetővé teszi, hogy ugyanazokat a képeket használják, mint amiket a Hírfolyamban megjelenített hirdetésekhez betesznek.

Számszerűsítve az új megjelenés:

- 29%-kal hatékonyabb a figyelemfelkeltést tekintve
- 50%-kal hatékonyabb a figyelem megtartását tekintve (a hirdetés nézésére fordított teljes időtartamra vonatkozóan)
- 46%-kal hatékonyabban vezeti a tekintetet (ami a hirdetésen van, balról jobbra és fentről lefelé haladva)

A visszajelzések alapján a hirdetők is nagyon szeretik a jobb oldali hirdetések új köntösét, így a Facebook ezúttal is büszke lehet az újítására, tudták fokozni az elégedettséget.

Célul tűzték ki, hogy a jövőben még több olyan felületet hozzanak létre - a Hírfolyam és a jobb oldali hirdetősáv mellett - amely a felhasználóknak is örömet jelent, miközben a hirdetőket is elégedettséggel tölti el, és értékes reklámfelületként szolgál.

Social Mix

4 új Facebook-funkció, ami nélkül lehet ugyan élni, de minek

cs, 12/11/2014 - 20:29

Széles mosollyal az arcomon olvastam a Facebook tegnapi bejelentését, amelyben olyan funkciók érkezéséről adtak hírt, melyek nélkül nem is értem, hogyan üzemeltettük eddig az üzleti oldalainkat. Nem túlzok, tényleg hasznos dolgok várhatók!

Érdeklődési körre is lehet “lőni”
A jövőben sokkal pontosabb célzást tesz lehetővé a Facebook az adminisztrátoroknak: hasonlóan a hirdetések és a kiemelt posztok célzásához, a normál posztok organikus terjedését is lehet célzással segíteni. Csak meg kell adni az érdeklődési kört vagy más szűrési feltételt (nem, családi állapot, tanulmányok, életkor stb.), így a poszt olyan felhasználókhoz fog eljutni, akiket nagyobb eséllyel érdekel.

Már minden oldalnál működik ez az új funkció, csupán engedélyezni kell a Bejegyzések célzása és láthatósága menüpontban, de egyelőre csak számítógépen látszik, a mobilra optimalizált beállításra még várni kell.

Nemcsak a publikálást, de annak visszavonását is lehet időzíteni
Ez a kedvencem az új funkciók közül: már nemcsak időzíteni lehet egy adott poszt publikálási idejét, de megadható a záródátum is; ami természetesen nem jelenti, hogy az adott poszt eltűnik az idővonalról, viszont a felhasználók hírfolyamában már nem jelenik meg onnantól. Így tehát ha éppen egy aznapi akciót, napi menüt vagy ajánlatot posztol valaki, elég megadni az érvényességi időt és máris garantált, hogy a lejárta után nem jelenik meg feleslegesen a rajongóknál. Ugyanakkor az oldalon ott marad, tehát a látogatók utólag értesülnek róla, és várhatják a következőt.

Okos közzététel
Ez egy olyan újdonság, ami egyelőre csak a médiavállalatokat érinti: a Facebook automatikusan felismeri és terjeszti az értékes tartalmakat a rajongótábor körében. A funkció engedélyezése után a weboldalról gyakran megosztott linkek megjelennek majd a rajongók hírfolyamában automatikusan. Érdekesség, hogy az oldal idővonalára viszont nem kerülnek ki azonnal, bár kiválasztható, hogy melyik link legyen az, ami végül mégis megjelenik. A kommentek és statisztikák mindig láthatók lesznek.

Bővített elemzések
Az adminisztrátorok számára az egyik legfontosabb terület az Insights, vagyis Elemzések menüpont, ahol ezentúl még több részletre derül fény. Ennek segítségével kideríthető, hogy mi az oka annak, ha egy poszt az átlagosnál jóval kiugróbb eredményt ér el: a Facebook megmutatja, hogy milyen csomópontokon (celebek oldala, vállalatok megosztása stb.) haladt át a poszt és minek köszönheti a hatalmas népszerűséget.

Hibajavítás
Ezzel párhuzamosan javítottak egy olyan hibát (egyelőre még csak iOS rendszeren), ami miatt a harmadik fél által biztosított adatok és a Facebook statisztikái között eltérések mutatkoztak. Elméletileg mostantól ugyanazt a forgalmat mutatja majd mindegyik elemzőrendszer, ami egyidejűleg vélhetően nagyobb számot jelent az iOS mobilforgalomra nézve. Természetesen amint megérkezik az Androidos javítás, arra is igaz lesz mindez.

Továbbfejlesztett kereső
Hab a tortán, hogy Amerikában már elindították a továbbfejlesztett keresőt, aminek segítségével régi posztok tartalmában is lehet keresni.

Csupa olyan dolog érkezett ezen a héten, amit minden adminisztrátornak szinte kötelező megismerni és használni, nagyban könnyítik a jövőbeli tevékenységeket. Így érkezhet meg már december közepén a karácsony. :) Köszönjük, Facebook!

Social Mix

(Fenti kép: http://www.docksidecondominiums.com/blog)

A legértékesebb poszttípusok - 5. rész

k, 11/25/2014 - 09:53

Íme az #Ideálisposzt sorozat befejező része - az előző bejegyzésben bemutatkoztak a listák, a vizuális tartalmak, a hetente visszatérő témák, az össszehasonlítás és a megszólítás kérdése, most pedig 5 újabb érdekes és értékes tartalomtípust mutatok be.

21. Nyugalom
Mint tudjuk a közösségi médiában rendkívül erősen jelen vannak az érzelmek. Előfordulhat, hogy egy termékedre vagy szolgáltatásodra rossz kritikát kapsz, esetleg valaki nyilvánosan panaszkodik vagy támadóan lép fel 1-1 bejegyzésednél. Fontos, hogy ezeket ne töröld, inkább adj mindig nyugodt választ. Sose reagálj azonnal, első mérgedben, mindig vegyél mély levegőt és gondold át, hogy milyen válasz a megfelelő!

Úgy tekints az ilyen posztokra, mint lehetőségekre: esélyt adnak, hogy megmutasd, milyen nagyvonalú, megfontolt és pozitív szemléletű vagy; reagálás előtt is úgy gondolj arra, aki a negatív bejegyzést írta, mint egy személyre, aki lehetőséget ad Neked. Ne az ellenséget lásd benne, semmiképpen se erősíts rá a negatív szemléletére, inkább üsd el egy frappáns poénnal vagy ironikus megjegyzéssel, esetleg kérdezz vissza. Érezze, hogy foglalkozol vele és szeretnéd, ha negatívból pozitívba váltana, hidd el utána a posztoló is jobban érzi majd magát és megmarad benne az érzés, hogy ezt Neked köszönheti!

22. Mások tartalmainak megosztása
Sokszor látni mások oldalán vicces, kedves, megható vagy más típusú érzelmi reakciót kiváltó posztokat, amik egyre nagyobb elköteleződést tudnak elérni a rajongók között. Ne félj megosztani ezeket az oldaladon! A rajongók szeretik a vállalkozás és az üzlet mögött az emberi oldalt is látni, így ha csak egy minimális kapcsolat is van az adott poszt és a vállalkozás között, máris borítékolható a poszt sikere! Fontos azonban, hogy ne lopjuk el senki tartalmait: a megosztás gombra kattintva egy személyes megjegyzéssel kiegészítve máris a sajátunk lesz, mégis etikusan járunk el.

23. Ajánló
Találtál egy jó könyvet, amely kapcsolódik az iparágadhoz? Láttál egy érdekes videót vagy rábukkantál egy szuper podcastra? Esetleg televíziós műsorban vagy reklámban csendült fel olyan téma, amely kapcsolódik a szolgáltatásodhoz, termékedhez vagy márkádhoz? Találtál egy érdekes weboldalt? Tedd közzé a Facebook-oldalon bátran, és írd le róla az őszinte véleményed! Törekedj az objektivitásra és amennyiben éppen negatív véleményed van róla, inkább egy jópofa megjegyzéssel tálald, mint éles kritikával - de a lényeg, hogy megmutasd a közönségnek, hogy tisztában vagy a konkurencia erényeivel és ugyanígy a hátrányaival is, mert éppen ez a tájékozottság segít a legjobbnak lenni!

24. Nyereményjáték és vetélkedő
Bár a közelmúltban a Facebookról kikerült a Like Gate (erről bővebben ebben a bejegyzésben olvashatsz) és a Promóciós posztok elérésének csökkentését is bejelentették (részletek ide kattintva), ez nem jelenti azt, hogy nem szabad nyereményjátékot rendezni az oldalon. Arra kell csupán odafigyelni, hogy a nyeremény értékes legyen az adott közönségnek, és ne legyen túlságosan bonyolult a részvétel. Ha például fodrászat oldaláról van szó, létre lehet hozni egy külön albumot a játékon résztvevők fotóinak - amelyik képre pedig a legtöbb lájk érkezik, annak a résztvevőnek egy frizuraátalakítás a nyereménye. Igazi win-win szituáció, hiszen egy adott fodrászat oldalán általában azok vannak, akiket érdekelnek az új frizuratrendek vagy épp egy inspirációra várnak, egy ingyenes frizurára pedig senki sem mond nemet! Ráadásul az elkötelezettség is növekszik, hiszen nemcsak új fotók érkeznek, de azokat lájkolni és megosztani is lehet… Amikor pedig elkészült a nagy mű, újabb posztban közzé lehet tenni az oldalon, így többszörösen generálja a népszerű tartalmakat. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, légy kreatív!

25. Köszönetnyilvánítás, visszacsatolás
Az egyik legfontosabb a közösségi médiában az, hogy a kommunikáció kétirányú: azért osztod meg a tartalmakat, mert reakciót vársz rá, és azért vársz rá reakciót, hogy jobban meg tudd ismerni a közönséged, ezáltal az igényeiknek is jobban meg tudj felelni. A legtöbben azonban hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a közönség is szeret visszajelzést kapni: ha sokan megosztották egy bejegyzésedet vagy jó visszajelzéseket küldtek, ne sajnáld az időt arra, hogy köszönetet mondj nekik! Elvégre Te vagy értük és ők a legfontosabbak Neked - ezt mindig tartsd szem előtt, bármilyen típusú posztot is tennél közzé!

Az #Ideálisposzt sorozat 5., utolsó részét olvashattad most - az előző részt megnézheted ide kattintva. Ha úgy érzed, hogy kimaradt valami vagy ezen a 25 tartalomtípuson kívül van más ötleted, küldj üzenetet Facebookon!

Az eddigi legdrasztikusabb Facebook algoritmusváltozás: a promóciós posztok halála

k, 11/18/2014 - 13:55

Megszokhattátok már, hogy általában az elsők között számolok be 1-1 hírről vagy bejelentésről, ami a Facebookon kommunikálókat érinti, ezúttal azonban - szándékosan - 4 egész napot vártam arra, hogy megjelenjenek a különféle reakciók, kritikák és beszámolók, melyek a Facebook pénteki bejelentésével foglalkoznak. Utóbb kiderült, hogy ez helyes döntés volt, hiszen a fogadtatás a lehető legnagyobb visszhangot váltotta ki a szakmai fórumokon - feleslegesen. Hogy miért? Olvass tovább, és kiderül!

A Facebook szakmai blogján általában kompakt, közérthető és egyszerű bejelentéseket tesznek, azonban múlt hét pénteken ez is megváltozott - utalva arra, hogy valóban komoly dologról van szó. A részletes és hosszú összefoglalóból kiderült, hogy a korábbi kutatások szerint - melyben több százezer usert kérdeztek meg - a felhasználók túlságosan reklámszagúnak érzik a hírfolyamuk tartalmát, és kezd elegük lenni abból, hogy a cégek értékesíteni akarnak mindenáron. Így azt a döntést hozták, hogy drasztikusan csökkentik a promóciós tartalmú és célú, nem promotált posztok organikus elérését különös tekintettel azokra az oldalakra, akik túl sok ilyet tesznek közzé.

De mi számít promóciós posztnak?
Azok a posztok, amiknek célja kizárólag az értékesítés, a nyereményjátékon való részvételre buzdítás, vagy egy alkalmazás telepítésére vonatkozó felszólítás. Például:

Vagyis?
Akik eddig szembe mentek a Facebook céljaival - miszerint a közösségi média egyik legfontosabb feladata a tájékoztatás, a fontos információk terjesztése és a kapcsolattartás - azoknak mostantól jobban kell alkalmazkodni azokhoz. Bár az új algoritmusra vonatkozóan pontos adatokat nem tettek közzé, a bejelentés általánosságban arra enged következtetni, hogy az eddigi 12-14% körüli elérés akár 2-3%-ig is visszaeshet az ilyen posztok esetében.

Ez borzasztó, mi lesz most az adminisztrátorokkal és az üzleti célú oldalakkal?
Aggodalomra semmi ok: egyrészt kifejezetten kevés olyan magyar nyelvű oldal van, ahol nagyon magas százalékban csak promóciós célú posztokat osztanak meg, másrészt érdemes egy kicsit továbbgondolni a bejelentésben leírtakat. Ha ugyanis ezek a posztok a felhasználók számára hasznosak, akkor a terjedésüket nem fogja megállítani az új algoritmus, hiszen az nem változik, hogy aminél magas az interakciós érték (sok a hozzászólás, a like vagy a megosztás), az továbbra is virálisan képes lesz terjedni. Az olyan oldalaknál tehát, akiknek a profilja kifejezetten a napi akciók és ajánlatok megosztása minden nap (kuponos oldalak, utazási irodák stb.), a közönség nem is vár mást és vélhetően nem is veszi zokon az ilyen posztokat, tehát ha az interakciós értékek változatlanok maradnak, akkor az elérési adatok is.

Ezek szerint ez a váltás nem is rossz dolog?
Napok óta böngészem a híreket, fórumokat és összefoglalókat, így minden negatív visszhang ellenére határozottan kijelentem: nem. Sőt! A Facebook erőssége eddig is az volt, hogy a felhasználók önként voltak jelen az oldalon: naponta többször is beléptek, elolvasták a híreket, megnéztek fotókat és videókat anélkül, hogy erre bárki is kényszerítette volna őket. A reklámozóknak és az üzleti céllal érkezőknek éppen ez volt a legvonzóbb a felületben: nem nekik kellett összegyűjteni az embereket, csupán az összegyűlt emberek között kiválasztani azokat, akiket a leginkább érdekelhetnek a termékeik vagy szolgáltatásaik. Ha viszont a felhasználók úgy éreznék, hogy már végképp elegük van a sok reklámból és felfüggesztenék a Facebook-fiókjukat vagy egyszerűen csak nem lépnének be, akkor lenne igazán meglőve minden adminisztrátor. Nem szabad elfelejteni tehát, hogy a felhasználók vannak a Facebook középpontjában, ezért az ő igényeiket kell szem előtt tartani! Az algoritmusváltás pedig most pontosan ezért szükséges.

Mit lehet tenni?
Már mostantól odafigyelni a posztjaink tartalmára és az interakciós értékekre. Az Elemzések menüpontban nagyon sok értékes információhoz juthat minden adminisztrátor arra vonatkozóan, hogy mely posztjait szeretik a rajongói és melyeket nem. Ahol kevés az interakciós érték és rosszak a megjelenési adatok, azt értékes tartalom esetén érdemes lehet néhány euróval boostolni, vagy pedig a számukat a lehető legkevesebbre csökkenteni és olyan tartalmakkal felváltani, amit a statisztikák alapján jobban szeret a közönség. Összefoglalva tehát egyet lehet tenni: jobb marketingessé válni azáltal, hogy a közönség igényeinek megfelelően alakítjuk a kommunikációnkat. Olyan tartalmakat, ajánlatokat és promóciót kell kitenni, ami valóban érdekli őket és nem pedig rájuk tukmálni mindent, mert épp kéznél vannak.

Mikor érkezik az újítás?
A bejelentés szerint januárban, de azért már most felhívnám a figyelmet arra, hogy a Facebook naplózása folyamatos. Érdemes már most változtatni és felkészülni erre minimum az eddigi adatok elemzésével. Bár csak januárban érvényesítik az új algoritmust, már most érdemes száműzni minden olyan posztot, ami megfelel a fenti 3 kritériumnak, mert egyáltalán nem lenne meglepő, ha a mostani tevékenységért januártól járna a “büntetés” és a drasztikusan csökkentett elérés. Ez persze az évnek ebben a szakaszában a legnehezebb, hiszen mindenki az ünnepi dömpingre készül, de mégsem szabad figyelmen kívül hagyni az intelmeket.

Az alapelv: felhasználók mindenek előtt
Minden adminisztrátor tartsa szem előtt az alapelvet: a felhasználók igényei a legfontosabbak! A Facebook nem más, mint egy felület, ami lehetőséget ad ezeknek az igényeknek a kiszolgálására. Az ő feladatuk tehát annak a biztosítása, hogy a usereket a lehető legjobb felhasználóélmény érje, ha a Facebookot használják. Ennek érdekében pedig igen is szükséges volt ez a változtatás ugyanúgy, ahogyan a többi korábbi is.

Pánikra azonban nincs ok: minden adminisztrátor figyelje a közönséget, a reakcióikat, az általuk kedvelt és fontosnak tartott posztokat, így sem az elérési, sem pedig az interakciós adatok nem fognak csökkenni!

Kiegészítésként
Mint azt fentebb írtam, a kuponos és kifejezetten promóciót terjesztő oldalak esetében jelenthet egyedül gondot a változtatás, azonban erre szinte biztos, hogy a Facebook programozói is gondoltak. Ha jobban belegondolok, két megoldás körvonalazódik arra, hogy megállapítsák, mely posztok tartoznak az általuk kártékonynak ítélt promóciós típusba. Vagy kulcsszavak (százalék, kedvezmény stb.) alapján áll össze a tiltólistájuk vagy pedig maguk a felhasználók - és ez a valószínűbb - jelentik majd egy gomb segítségével azokat a posztokat, amik nem kívánatos promóciós tartalommal bírnak. A kulcsszavasnál joggal merül fel a kérdés, hogy vajon azonnal életbe léphet-e magyar nyelven is, lesz-e lista az ilyen szavakról és kifejezésekről, milyen kontextusban vizsgálják őket és még tengernyi más kérdés. Bizonyára erre (is) kell megoldást találniuk a januárig még rendelkezésre álló másfél hónap során, azonban az adminisztrátoroknak is ennyi idejük maradt arra, hogy átgondolják stratégiájukat és a Facebook célkitűzéseinek megfelelően ne akarjanak 0-24 eladni, sokkal inkább tájékoztatni, szórakoztatni, oktatni és fontos információt terjeszteni.

A gyakorlatban
Ezzel a változással a Facebook valóban segít az adminisztrátoroknak jobb marketingessé válni. Gondolj csak bele: a “Megjelent a legújabb könyvem, vedd meg azonnal!” típusú poszt helyett azt kiírni, hogy “Óriási örömmel osztom meg veletek a hírt, hogy elkészült a könyvem, amin olyan sokat dolgoztam” sokkal jobb érzést kelt nemcsak az olvasóban, de a posztolóban is.

A jövőben érdemes tehát az ilyen típusú posztokat előnyben részesíteni, és kétségbeesés nélkül fogadni minden olyan bejelentést, amelyet a Facebook szükségesnek tart - hiszen mi azonos oldalon állunk, figyelmünk fókuszában a rajongóinkat tartva.

A közösségi média nem a biztonság záloga

cs, 11/06/2014 - 16:32

A blogban eddig szinte mindig üzleti érdekeltségbe tartozó bejegyzések születtek, ezúttal azonban szeretnék kivételt tenni. Az egyik kedvenc weboldalamon tegnap jelent meg egy cikk, amelyben arról ír a Mashable, hogy távollét esetén hogyan előzhetők meg a betörések. Az ünnepi időszak közeledtével igazán aktuális ez a téma, és örömmel láttam, hogy ők is foglalkoztak a közösségi médiával ennek kapcsán.

A cikk 3. pontjában a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszabb (főleg külföldi) távollétet nem célszerű azonnal megosztani Facebookon vagy Twitteren, sőt! Ezrével látni nyaralós fotókat az Instagramon, ami persze nagyon menő, de azért posztolás előtt érdemes néhány dolgot átgondolni.

Indulás előtt
Biztosan mindenki izgatott és úgy utazik el otthonról, hogy lelki szemei előtt megjelenik a tengerpart, maga előtt látja a szélben ringó pálmafákat és szinte hallja a tenger morajlását. Ezt a legtöbb utazás előtt mindenki megteszi, azonban van valami, ami vélhetően senkinek a lelki szemei előtt nem jelenik meg: a látvány, ami a szeme elé tárul, amikor hazaérve jön rá, hogy kirabolták a lakást. Egy dolog elmondani a szeretteinknek, hogy elutazunk és egy másik dolog megosztani azt vadidegen emberekkel.

De hát a közösségi médiában az ismerőseimmel osztok meg információt!
Szólhat a fenti érv amellett, hogy már a reptéren várakozáskor érdemes becsekkolni és a terminál megadásával együtt az úticélt is tagelni - ezt a belső hangot azonban érdemes elfojtani. Bár Facebookon elméletileg csak az ismerőseinkkel osztunk meg információt, az organikus terjedésnek köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy olyanok is tudomást szereznek a távollétről, akikről a posztolónak fogalma sem volt.

Az utazós posztok a többinél általában több lájkot kapnak, és még ha a megosztás nem is jellemző rájuk, a megnövekedett interaktivitás miatt egyre több és több emberhez eljut majd, így tehát a terjedés iránya is meghatározhatatlan amellett, hogy a folyamatot megállítani sem lehet.

A legrosszabb az, amikor valaki nyilvánosra állítva oszt meg olyan üzenetet, hogy “mennyire várom, hogy nászútra utazzunk, 2 hónapig haza sem jövünk”. Bár ez szélsőséges példa, bizonyára Te is találkoztál már hasonló posztokkal.

Nem mindenki jó szándékú
Amellett, hogy nem szabad túl gyanakvónak lenni, egy egészséges óvatosság mindenkiben kell, hogy legyen. Facebookon és Instagramon olyan emberek is jelen vannak, akik csak az alkalmat várják arra, hogy véghez vigyék tervüket - még ha ez úgy is hangzik, mint egy hollywoodi film, gondoljunk csak vissza arra, hány olyan esetet kapott fel hazánkban is a média, amely a meggondolatlan posztolásra vezethető vissza. Ráadásul az esetek többsége nyilvánosságra sem kerül…

Ha valaki minden este ugyanabba a sötét erdőbe jár futni, nem tanácsos posztolni az útvonalat, főleg úgy nem, hogy induláskor még azt is megosztja az ismerősökkel, hogy éppen indul. Az elmúlt posztokból tökéletesen kirajzolódik az időzítés, az útvonal és minden: gyakorlatilag célpontot csinálva ezzel egy ártatlan nőből, aki csak szeretett volna futni egyet, ahogy mindig.

Emiatt is merül fel a kérdés: ha a gyerekek figyelmét felhívjuk arra, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, akkor felnőtt emberekként mi miért nem válogatjuk meg, hogy kivel milyen információt közlünk?

Mit lehet tenni?
Szelektálni. Ha mindenképpen szeretnéd megmutatni, milyen csodás utazáson vettél részt, nyugodtan tedd meg - miután hazaértél. Oszd meg az összes fotót, de ne nyilvánosan: a Facebook lehetővé teszi, hogy csak bizonyos csoportoknak tegyél elérhetővé tartalmakat, használd ezt a lehetőséget! Nem biztos, hogy a főnöködnek és a kollégáidnak szeretnéd a bikinis fotókat mutogatni, pedig nyilvános beállítással nemcsak ők fogják látni, bárki ráakadhat a neten. Gondolj bele, mit éreznél, ha meglátnád, hogy egy gyűlölt ismerősöd vagy régi levakarhatatlan rajongód gépén a Te családi fotód a háttérkép, vagy az ismerőseinek elküldve viccelődik Rajtad. Ráadásul a Te engedélyeddel, hiszen MINDENKI számára elérhetővé tetted a képet.

Érdemes tehát szelektálni: a képeket, a közönséget, az időpontot. Jól gondold át posztolás előtt, hogy kik azok, akiknek meg akarod mutatni a képeket, mely fotók ezek és mikor biztonságos kitenni! Jó módszer még, ha a képeket egy Picasa online albumba töltöd fel, és úgy állítod be, hogy csak a link birtokában legyen megtekinthető a tartalma, így nagy valószínűséggel csak azok látják, akiknek szántad. Az utazásodról pedig csak a közeli családtagokat és barátokat tájékoztasd indulás előtt, a többiek ráérnek megtudni, hogy hol jártál azután, hogy hazaértél.

(Kép: www.polishmagazine.com)

Egy korszak vége

sze, 11/05/2014 - 11:13

Facebookon ma véget ér a lájkkapu-korszak. Biztosan Te is hallottál már erről, de ha esetleg nem tudod az egész történetet, elég ezt a blogbejegyzést elolvasni, hogy minden fontos információt megtudj. De nézzük is, hogy pontosan miről van szó.

2014 augusztusának elején jelentette be a Facebook a fejlesztői blogjában, hogy 2014. november 5-ig minden adminisztrátornak száműznie kell a stratégiájából a lájkkapu használatát.

A bejelentésnek két indoklása volt: szabályzatváltozás és az alkalmazásprogramozási felület (API) változása. Érdemes mindkét szempontot átgondolni, így könnyebben érthetővé válik, miért volt szükség erre a lépésre (ami miatt rengetegen bosszankodtak).

A szabályzatváltozás
A bejelentésben azt írták, hogy a megújult szabályzat szerint tilos egy tartalom elérését lájkhoz kötni, ugyanígy nem lehet nyereményjátékban való részvételt, sem pedig applikáció használatát ahhoz kötni, hogy az illető rajongóvá váljon. Ez elsőre talán radikálisnak tűnhet, de ha belegondolunk, mégis a vállalkozások érdekeit szolgálja: így kiszűrhetők azok a tagok, akiket valójában nem a tevékenység, termék vagy márka érdekel, csak egy ajándék miatt jöttek - miután ők úgysem lesznek valódi rajongók, a jelenlétük ferdíti a statisztikákat, ráadásul sokszor a közösségi morált is rombolják. A kizárásukkal tehát a Facebook nemcsak a vállalkozások rajongótáborát, de a felhasználói kapcsolatok minőségét is javítja.

Természetesen azt sem lehet tagadni, hogy a lépés mögött üzleti érdek is húzódik, hiszen az adminisztrátoroknak így nem marad más lehetőségük rajongógyűjtésre (legalább is célzottan), mint a fizetett hirdetések elkészítése - ugyanakkor az is igaz, hogy a hirdetésekkel releváns rajongótábort lehet építeni, így ez a klasszikus nyer-nyer szituáció. (Aki pedig ebben kételkedik, az olvassa el a Copyblogger bejelentését, akik pontosan azért szüntették meg Facebook-oldalukat, mert túlságosan sok hamis rajongó volt köztük.)

A felületváltozás
Ha egy adminisztrátor lájkkapus kampányt futtatott Facebookon, azt az elmúlt években mindig egy harmadik fél bevonásával tette, ez a harmadik fél pedig hozzáfért az adathoz, hogy a felhasználó már lájkolta-e az adott oldalt - így könnyen előfordulhatott, hogy a kampány valódi tartalma nem jutott el azokhoz a felhasználókhoz, akik nem nyomtak lájkot az oldalra, viszont a harmadik fél mégis információhoz jutott. Mától ez a lehetőség eltűnik, és a külső alkalmazások nem fognak hozzáférni ehhez az adathoz.

Ráadásként ez azt is jelenti, hogy a márkák és fejlesztők új módszer után kell, hogy nézzenek, ha szükségük van arra az információra, hogy a felhasználó lájkolta-e az adott oldalt.

A legfontosabb kérdés azonban most jön: van bármilyen teendőnk az oldalunkkal a fenti változások miatt vagy ülhetünk nyugodtan?

Akik nyugodtan ülhetnek
Az API változások csak a jelenleg is aktív lájkkapus kampányokat érintik, így ha épp nem fut ilyen az oldaladon, akkor nem kell tenned semmit.

Akiknek érdemes cselekedni
Amennyiben viszont épp aktív kampányod van, akkor mindenképpen időt kell találnod rá, hogy még ma eltávolítsd a nem kívánatos tartalmakat. Igaz akkor sem történik semmi, ha ott hagyod őket, viszont a rajongók továbbra is ahhoz a tartalomhoz fognak hozzáférni, amit előtte a lájkkapu mögé rejtettél; vagyis ha olyan tartalmad volt, amely arra bátorította az embereket, hogy lájkolják az oldaladat a tartalomhoz való hozzáférés érdekében, akkor most irrelevánssá válik az a felület. Tehát azok az üzenetek, melyeket harmadik fél általi alkalmazásban helyeztél el azoknak, akiknek a lájkját kérted a hozzáféréshez, most mindenki számára láthatóvá válnak függetlenül attól, hogy nyomtak-e lájkot az oldaladra.

Ha Te is szomorú vagy csalódott voltál amiatt, hogy a lájkkapu megszűnik, higgy nekem: jobb lesz nélküle. Az oldalad minőségét nem kifejezetten a tagok száma emeli, sőt! Olyan tagokra van szükséged, akik szeretik a márkádat, a termékedet vagy a szolgáltatásodat és érdeklődnek iránta. Ajándékot vagy nyereményt is olyannak érdemes adnod, aki nemcsak amiatt nyomott egy lájkot az oldaladra, hanem rendszeresen figyeli a frissítéseket és kíváncsian várja az új információt. Így lehet rajongóból ügyfelet konvertálni, és valós statisztikai adatokra szert tenni az oldal eredményeinek elemzésekor. A jövőben tudni fogod, hogy akik jelen vannak az oldaladon, tényleg érdeklődnek a márkád, szolgáltatásod vagy terméked iránt, és ezzel Te is csak nyerhetsz!

(Kép: http://www.pointblankdigital.co.uk/)

A legértékesebb poszttípusok - 4. rész

cs, 10/30/2014 - 11:22

Közeledünk az #Ideálisposzt sorozat végéhez: az előző részben bemutatkoztak a hibák és ballépések, a termékértékesítés, a kapcsolódó szolgáltatások népszerűsítése, a negatív hangvételű posztok, valamint a privát üzenetekre adott válaszok, úgyhogy itt az ideje újabb 5 olyan ötletnek, mellyel változatossá teheted Facebook-oldaladat.

16. Listák
Mindenki szereti a listákat - ha van blogod, már biztosan elérkeztél arra a pontra, amikor össze kellett szedned a legjobb, legérdekesebb, legrövidebb vagy más szempontból leg-leg szolgáltatásokat, oldalakat, szerzőket stb. Érdemes írnod egy listát (általában 10 bejegyzésből állót), amely valahogyan kapcsolódik az oldaladhoz, és amelyet a rajongóid örömmel fogadnak.

Ráadásul egy jól összeállított listához sokan hozzá tudnak szólni, lehet vele vitatkozni vagy épp egyetérteni, tehát párbeszédet is generál, miközben a lehető legtöbb szerzőt, bloggert vagy helyet tagelheted is, így várhatóan ők is megjelenítenek majd a saját oldalukon. Ez az igazi win-win szituáció!

17. Vizuális tartalmak
A képek nemcsak Instagramon és Pinteresten mutatnak jól: Facebookon és Twitteren is jó elérési mutatókkal rendelkeznek, ráadásul a rajongók is szeretik őket. A képeken túl még ott vannak az infografikák, a képernyőfotók, a videók, a saját készítésű grafikák vagy épp a saját fotók egy-egy érdekességről.

A lista nagyjából végtelen, engedd szabadjára a fantáziád és tegyél ki bármilyen vizuális tartalmat, ami kapcsolódik az oldaladhoz és amit a rajongóid érdeklődéssel fogadhatnak!

18. Hetente visszatérő témák
Ha folyamatos frissítésre van szüksége a Facebook-oldaladnak, nehéz feladat mindig újabb és újabb tartalommal előállni, így Neked is segít, ha készítesz egy menetrendet, amit hétről hétre követsz. A rajongók számára is strukturálttá válik így az oldalad és tudni fogják, hogy egy-egy témájú tartalomért mikor érdemes újra megnézniük az oldaladat.

Posztolj minden hétfőn egy tanulságos idézetet, szerdánként pedig videót, míg péntekenként szemezgess a hét legjobb cikkeiből. Ha időközben más téma is felmerül, tedd ki a hét más napjain, meglátod, hogy ez működik!

19. Összehasonlítás
A rajongóid PC-sek vagy Macesek? Persze, hogy nem tudod, de egész nyugodtan rákérdezhetsz. Ahogy arra is, hogy jobban szeretik a telet vagy a nyarat, a Coca-Colát vagy a Pepsit, a Starbucksot vagy a Costa Coffee-t. A lista itt is végtelen, és rendkívül sok válasz érkezhet nemcsak a poszthoz, de a hozzászólásokhoz is.

Arra ügyelj, hogy egyszerű kérdést tegyél fel, amire a lehető legtöbben tudnak válaszolni, és ne feledd a kapott információt figyelembe venni a későbbiekben. Ha például az derül ki, hogy a rajongóid 90%-a utálja a Starbucks kávéit, lehetőleg ne úgy indítsd a reggeleket, hogy közzéteszel egy képet az aznap reggeli kávéspoharadról, ami természetesen a Starbucks-ból van… Vagy kezdd így a reggelt, de ne lepődj meg, ha nem érkezik egy lájk sem. :)

20. Te és Ti
A két legerősebb szó, amit a közösségi médiában folyamatosan használnod kell a Te és a Ti. Mindig a közönségedre koncentrálj, és ez mutatkozzon meg a nyelvhasználatban is! Ha kérdést teszel fel, mindig szólíts meg vele valakit vagy valakiket, például “kávé vagy tea?” kérdés helyett azt tedd fel, hogy “Te a kávét szereted jobban vagy a teát?” Mindig érezzék a rajongók, hogy megszólítod őket, máskülönben könnyebben továbbgörgetnek a posztodról.

Tipp: következetesen használd a megszólításokat, mert nagyon zavaró lehet, ha az E/2 és a T/2 váltakozik; mindenképp egyet válassz és használd mindig ugyanazt.

Az #Ideálisposzt sorozat 4. részét olvashattad most, a sorozat 3. részéért kattints ide!

3 végzetes közösségi média csapda (és hogyan kerüld el őket)

cs, 10/23/2014 - 22:06

“Á, én nem költök közösségi média marketingre, az csak kidobott pénz” - ismerős mondat, ugye? Sok vállalkozó gondolja úgy, hogy az online marketingre fordított pénz nem térül meg, és csak egy feneketlen kútba dobálja ezeket az összegeket. Előfordulhat, hogy a megérzése helyes, de ennek oka lehet az, hogy ő is beleesett egy csapdába és annak ellenére, hogy erőforrást (vagyis alkalmazottat) és pénzt fordít rá, a megtérülésnek nyoma sincs. Sok vállalkozás követ el hibákat és esik bele ugyanazokba a csapdákba - olvasd végig a bejegyzést és gondold át, vajon Te is ebbe a csoportba tartozol-e!

1. A közösségi média használata klasszikus tömegkommunikációs eszközként
Pusztán azért, mert a közösségi média platformok sok embert koncentrálnak egy helyre, a vállalkozások hajlamosak úgy kezelni ezt a felületet, mintha a klasszikus tömegkommunikációs modellt valósítanák meg: egy közlő juttat el üzenetet számos befogadóhoz.

A vállalkozások közzéteszik a legújabb hirdetéseiket vagy egyik sablonos üzenetet a másik után, majd azt várják, hogy a következő képlettel mérhessék a sikert: megjelenések száma x közönség száma. Ebből ki is számolható a konverziós arány, melyet összehasonlítva a klasszikus tömegkommunikációs csatornákkal azt az eredményt várják, hogy a közösségi média jobban teljesít. Amikor nem ez történik, akkor jön az, hogy “a közösségi média nem működik” és máris más csatorna után néznek; olyan után, ami működik. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy olyan után, aminek a mutatóit képesek értelmezni.

2. A különböző közösségi média platformok egyforma kezelése
A közösségi média kifejezés számos vállalkozó számára nem több egy vakfoltnál: nem vizsgálják meg az egyes csatornák közti különbséget, számukra mind egykutya.

Ebből következik, hogy az üzeneteket is ugyanolyan személytelen és jellegtelen módon kezelik: a cél az, hogy kiküldjék az üzenetet és nem az, hogy elérjék a megfelelő közösséget.

Amikor ez megtörténik, akkor elmondható, hogy egy egyre szélesedő szakadék keletkezik a márka és a rajongók között: elbeszélnek egymás mellett. Az üzenetek nem a megfeleő közönséget találják meg, miközben a közönség sem olyan típusú üzeneteket kap, mint amilyenre vágyik.

3. A párbeszédek elkerülése
A legtöbb közösségi médiára optimalizált kampány a számokról szól: hány lájkot ért el, mennyien retweetelték, hányan szóltak hozzá stb.

Tervezéskor tehát a gondosan előkészített üzenetek mind-mind ezekre a számokra építenek - azt pedig figyelmen kívül hagyják, hogy milyen érzelmeket váltanak ki a rajongókból. A közösségi média erőssége az, hogy a rajongókat és a vállalkozást közel tudja hozni egymáshoz, de ehhez az kell, hogy az üzenetek az érzelmekre építsenek, és ne a számokra.

Számos olyan eset van, amikor a kampány ezen csúszik el és ahelyett, hogy a rajongókban az elköteleződést növelné, csak a szakadék szélesedik a vállalkozás és a célcsoport között.

Ördögi kör
Amikor a vállalkozások beleesnek a fenti csapdák bármelyikébe - ami egyébként nagyon is könnyű - jogosan mondhatják, hogy a közösségi média marketing értelmetlen, hiszen nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ezt ugye számokkal is alá tudják támasztani, úgyhogy az ideológia is könnyen mögé kerül. Ha idáig eljut egy vállalkozás, általában nincs visszaút, befejezi a közösségi marketing tevékenységét.

Kulcskérdés
A fenti csapdák egyetlen egyszerű kérdés segítségével elkerülhetők: “Hogyan tudnék párbeszédet kezdeményezni?”

Éppen ez a 4 szó a közösségi marketing kulcsa: ez adja az egyediségét amellett, hogy az eredményei minden más felületnél jobban mérhetők és monitorozhatók. A hatása ugyan nem garantált, de ha a sajátosságait figyelembe véve használják, bármilyen más marketingeszköznél- és felületnél nagyobb hasznot képes hozni: eléri, hogy az emberek rajongjanak az adott márkáért, vállalkozásért vagy üzletért.

Ahhoz, hogy egy valódi párbeszédet kezdeményezz az kell, hogy tényleg legyen mondanivalód, megértsd azokat, akiknek mondod és úgy mondd, hogy azzal kapcsolatot teremts! Ez pedig jóval nagyobb kreativitást kíván, mint a “vásárolj tőlem!” típusú üzenetek és a szabványos hirdetések létrehozása.

A párbeszédek segítségével létrejön egy közös szféra, amiben a vállalkozás megmutathatja önmagát, az értékeit és azt, hogy miben különbözik versenytársaitól. Rövidebben: segít a márkáknak abban, hogy emberközelibbek legyenek. A marketing üzeneteket személyes üzenetekké varázsolja, kialakítja és növeli a bizalmat, valamint lehetőséget teremt arra, hogy a vásárlók hűségesek legyenek.

A párbeszéed kialakításához 3 faktor szükséges:
1. a rajongók iránti tisztelet - ne feledd, hogy minden rajongó egyforma, és úgy is kell bánni velük. A panaszos ügyfél nem probléma, hanem egy lehetőség, hogy még jobban csináld azt, ami annyira a szívügyed.
2. eredetiség és egyediség
3. az ügyfelek megbecsülése, az értékességük visszatükrözése

Kulcsszavak egy márka eredetiségéhez
Az online világban eredetinek lenni a következő kulcsszavak alkalmazásával lehet: személyiség, párbeszéd, megosztás, jelenlét, kapcsolatok, hírnév és közösség. Ezek mindegyike szükséges ahhoz, hogy az online aktivitás (legalább) ugyanolyan eredményes legyen, mint az offline.

Azok a vállalatok, akik ezeket tartják szem előtt - Coca-Cola, Red Bull, Ford stb. - mind úgy találják, hogy a közösségi média a legértékesebb marketingfelület, amelynek segítségével az egyszerű vásárlóból megszállott rajongót tudnak létrehozni azzal, hogy megmutatják a cégpolitikát, a márka értékeit, vízióit és küldetését.

Amint sikerül ezt az apró, szemléletbeli változást elérned, rájössz majd, hogy a közösségi média az egyik legerősebb és legköltséghatékonyabb marketingeszköz, amely valaha létezett.

(Forrás és kép: David Amerland, Forbes.com)

A legértékesebb poszttípusok - 3. rész

h, 10/20/2014 - 13:19

Az #Ideálisposzt sorozat 2. részében a Válaszok, a Mókás tartalmak, az Interjúk, a Gyerek, kutya, nagymama, illetve az Érdekes cikkek szerepeltek, de Facebook-poszt létrehozásakor azért ennél szélesebb palettáról lehet válogatni. Íme 5 újabb olyan ötlet, ami segíthet a hétköznapokban.

11. Hibák, ballépések
Általában nem szeretnénk, hogy mások tudjanak róla, ha elrontottunk valamit - kivéve, ha barátságos és nyitott politikájú vállalkozásról van szó, mert ebben az esetben elfogadható elismerni a hibákat. Bárkivel előfordul, hogy elgépel valamit vagy más hibát elkövet (például egy cukrászdában rossz nevet írnak a tortára) - erre is kíváncsiak a rajongók, akik így esélyt kapnak kifejezni együttérzésüket vagy nyújthatnak segítséget. Ráadásul látják a vállalkozás mögött rejlő emberi oldalt, ami az egyik legfontosabb, hiszen a közösségi média felületeken kívül nem sok helyen lehetséges ezt megmutatni. Azon kívül még szimpatikus is az, aki a saját hibáján is képes egy jót mosolyogni. :)

12. Termékértékesítés
Saját termék vagy szolgáltatás népszerűsítésekor kétféle hibát lehet elkövetni: vagy állandóan csak a saját termékről írni/beszélni vagy épp csak utalni rá, amiből a rajongók számára nem derül ki, hogy pontosan miről is van szó. Egyiket sem szabad elkövetni, sőt! A legfontosabb megtalálni az egyensúlyt és inkább tájékoztatni, mint tukmálni, viszont minden részletet és fontos információt átadni. Óvatos, de lényegre törő kommunikáció az, amire szükség van a legtöbb esetben.

13. Kapcsolódó szolgáltatások népszerűsítése
Bátran posztolj olyan vállalkozásról, eseményről vagy cikkről, ami kapcsolódik a saját vállalkozásodhoz vagy szolgáltatásodhoz. Ha egy jó konferencián vettél részt vagy olvastál egy kapcsolódó jó könyvet, bátran tudasd a Facebook oldaladon a rajongókkal, így nemcsak az ő rokonszenvüket nyered el, de azét is, akiről a bejegyzés szól. A közösségi médiában különösen jól működik az oda-vissza irány, így ne érjen meglepetésként, ha visszakapod a jóságot, és egy korábban említett vállalkozás legközelebb a Te oldaladat említi egy elismerő bejegyzésben.

14. Negatív hangvételű posztok (ezekkel óvatosan!)
Fontos, hogy mindig pozitív és vidám hangvételű posztok szerepeljenek az oldalon, azonban ritkán (nagyon ritkán!) lehet kivételt tenni. Vannak olyan cégek, akik építenek is erre. Tudtad például, hogy a Starbucks baristái sokszor szándékosan írják rosszul a nevedet a pohárra csak azért, hogy posztold Facebookon a hibát és ezzel is népszerűsítsd őket? Jó taktika.

Az viszont fontos, hogy ne első mérgedben írj, ha bármilyen csalódás ért. Számolj el 5-ig szép lassan, vegyél egy mély levegőt és aztán próbáld objektíven megfogalmazni a történteket. A negativitás általában negativitást szül, így feltétlenül próbálj meg úgy fogalmazni, hogy arra ne háborgó kommentek százai érkezzenek. Ha kipróbáltál egy terméket vagy alkalmazást, és végül nem a várakozásaidnak megfelelően működött, inkább próbálj csipkelődő hangnemben vagy mókásan közelíteni a témához.

A közelmúltból van erre egy rosszul elsült példa is: a LEGO csapata hirdetett egy promóciót, amikor minden vásárláshoz ajándékba kulcstartót küldtek - a nap végén viszont felháborodtak azon, hogy sokan kis összegű megrendelést adtak le, és mindezt még közzé is tették egy arrogáns posztban. Természetesen a rajongók azonnal ugrottak erre és szidták őket egészen addig, míg végül le nem szedték a posztot. Igaz, hogy a Facebook interakciók száma ezzel növekedett, de az imázsukon esett foltot aligha tudják lemosni magukról, ilyen hibát nem szabad elkövetni.

15. Privát üzenetekre adott válaszok
A Facebook lényege éppen a kommunikáció kétirányúságában rejlik: ha posztolsz valamit, számíthatsz rá, hogy érkeznek a reakciók, melyek közül számos privát üzenetként vár az oldalon. Egyrészt fontos ezeket a lehető leghamarabb megválaszolni, másrészt viszont posztot is írhatsz 1-1 érdekes kérdésből. Ha szeretnéd a küldőt is említeni a posztban, mindenképpen kérj engedélyt rá, de igazából ilyen esetben nem is fontos az említés: kiteheted név nélkül is, főleg ha olyan témáról kérdezett, ami mások számára is fontos lehet. Így nemcsak azt látják a rajongók, hogy a saját vállalkozásod népszerűsítésével törődsz, de arról is meggyőződhetnek, hogy érdemes Neked privát üzenetet küldeni, mert biztosan segítesz nekik.

Az #Ideálisposzt sorozat 3. részét olvashattad most, a sorozat 2. részéért kattints ide!

Így növelhető a linkek organikus elérése Facebookon

k, 10/14/2014 - 10:27

A márkák és cégek, vagyis az oldallal rendelkezők folyamatos harcot vívnak Facebookon azért, hogy az ő tartalmaik minél több rajongó Hírfolyamában jelenjenek meg. A Facebook ráadásul időről időre megújítja az algoritmusait, így a magas organikus elérést egyre nehezebb fenntartani, de szó sincs arról, hogy ölbe tett kézzel kellene ezt tűrni, épp ellenkezőleg: elég megnézni néhány teszteredményt, és levonni a megfelelő következtetéseket.

Biztosan megfigyelted már: link közzétételére 3 különféle módot is lehet választani Facebookon, azonban azt nem biztos, hogy tudod, melyik vezet a legnagyobb organikus eléréshez, vagyis melyik változat jelenik meg gyakrabban a rajongók Hírfolyamában az algoritmusok alapján. Nem is lőném le ezt a “poént”, előbb nézzük inkább, hogy melyik ez a 3 közzétételi mód.

1. Szöveg és automata előnézeti kép
Az állapotfrissítés mezőbe egyszerűen csak beillesztesz egy linket, melynek a Facebok automatikusan generál egy előnézeti képet. Ebben az előnézetben feltüntet egy címet, az URL-en található néhány soros bevezetőt, valamint egy képet, amely szintén az URL tartalmából származik. A bemásolt linket hagyhatod a szövegben, de ki is törölheted, az előnézet mindenképp megmarad.

2. Kizárólag link
Ha úgy akarod, törölheted az előnézeti megjelenítést, és megoszthatod pusztán a linket egy bevezető mondattal vagy kérdéssel. Ehhez mindössze az előnézeti kép jobb felső sarkában található X-re kell kattintanod.

3. Fotóval illusztrált link
Megteheted azt is, hogy a gépedről feltöltesz egy fotót, és az állapotfrissítéshez írod be a linket - ennek az az előnye, hogy a fotóalbumodba is bekerül az adott link, hiszen az a képleírás része, így később is elérhető lesz és megtalálhatják a rajongóid nemcsak a Hírfolyamban, de a fotóalbumban is.

A Facebook maga is futtatott teszteket azért, hogy kiderüljön, a fenti 3 mód közül melyiket szeretik a legjobban a felhasználók - amikor pedig látták az eredményt úgy döntöttek, hogy a legnépszerűbb lesz az, amelyik a legnagyobb elérést generálja.

Melyik tehát ez a formátum?
A legelső: ha közzéteszed a linket és hagyod, hogy a Facebook automatán generáljon hozzá egy előnézeti képet. Ez ráadásul a legkényelmesebb is, nem véletlen tehát, hogy a legtöbben így teszik közzé az érdekesnek ítélt linkeket.

Ha viszont nem vagy elégedett azzal az előnézettel, amit a Facebook automatikusan hoz létre, testreszabhatod. Bár a Facebook automatikusan választ egy képet, amivel közzéteszi, a posztolás előtt láthatsz alul középen egy “Kép feltöltése” parancsot, amivel megváltoztathatod az előnézeti képet. A gépeden található bármely képre cserélheted, így akár olyanra is, ami a cél URL-en nem is szerepel. Ha pedig kellően figyelemfelkeltő ez a fotó, akkor olyanokat is kattintásra ösztönözhetsz, akik a szöveges állapotfrissítéseket nem szokták elolvasni.

Amikor a Facebooktól megérkezett a bejelentés, miszerint az algoritmusok változtatásával törekednek arra, hogy a linkeket tartalmazó állapotfrissítések linkként is jelenjenek meg, világosan közölték, hogy nem preferálják a szövegben való elhelyezést, és az ilyen posztok elérése csökkenni fog.

Ezt szem előtt tartva érdemes lehet úgy is posztolni, hogy egyáltalán nem teszünk linket az adott posztba, csupán képet és szöveget helyezünk el benne - ezt viszont csak akkor tegyük meg, ha a rajongók számára teljesen egyértelmű, hogy a posztban közzétett tartalomról milyen webcímen találnak további információkat.

Ez azért lehet jó, mert a fényképes posztok jóval magasabb elérést generálnak, mint a szövegesek, ugyanakkor azáltal, hogy nem tartalmaznak linket, semmi sem gátolja a maximális organikus terjedést, de hangsúlyozom újra, hogy ez csak akkor működőképes, ha a képen feltünteted az oldalad webcímét, vagy az annyira magától értetődő a rajongóknak, hogy nem is szükséges újra kiírni.

Összefoglalásképpen tehát: ha linket szeretnél megosztani, használd az automatikusan generált előnézeti képet. Ha fotót osztasz meg, lehetőleg kerüld a link elhelyezését a leírásban (kivéve, ha azt szeretnéd, hogy később is hozzáférhető legyen, pl. egy webshop konkrét terméke esetében). Illetve ne feledd, hogy az automatikus nézetben bármikor cserélheted a képet egy általad választottra.

A legértékesebb poszttípusok - 2. rész

sze, 10/08/2014 - 16:30

Az #Ideálisposzt sorozat 1. részében bemutatkoztak az idézetek, a mérföldkövek, a kivételes napok, az örökérvényű tartalmak és a hashtag-események, most pedig itt van újabb 5 olyan ötlet, melyet érdemes alkalmazni, ha Facebook-bejegyzés létrehozásáról van szó.

6. Válaszok
Facebookon vagy az interneten barangoláskor gyakran előfordulhat, hogy azt látod, valaki feltesz egy olyan kérdést, ami közvetlenül vagy közvetetten érinti a vállalkozásodat. Ilyenkor bátran posztold a választ a saját oldaladra úgy, hogy említed (@ karakterrel) a kérdezőt vagy bemásolod a kérdésének a linkjét. Így nemcsak azt látják majd az ismerősök, hogy érdemes hozzád fordulni a felmerülő kérdéseikkel, de biztosak lehetnek abban is, hogy foglalkozol mások problémájával akkor is, ha nem egyenesen tőled kértek segítséget.

7. Mókás tartalmak
Sokszor előfordul, hogy a Facebook-oldalak üzemeltetői túlságosan komolyan veszik a közösségimédia-jelenlétet, és kizárólag az üzlettel/márkával kapcsolatos tartalmakat teszik közzé. A rajongók viszont jobban értékelik a kreativitást, a szórakozást és a lazaságot, úgyhogy bátran tegyél ki olyan tartalmakat is, amik semmi másra nem jók, egyszerűen csak szórakoztatnak. Meglátod, hogy egy jól eltalált poénnal a megosztások száma is növekedésnek indul! (Persze itt is fontos, hogy ne vidd túlzásba ezeket - ha minden nap csak ilyeneket teszel ki, egy idő után senki sem vesz majd komolyan.)

8. Interjúk
Ahogy az már a mérföldköveknél is kiderült: a rajongók kíváncsiak arra, hogy mi történik a vállalkozásodban/üzletedben/márkád háza táján, azért nyomtak lájkot az oldaladra. Érdemes feltenni kérdéseket az alkalmazottaknak vagy munkatársaknak, és az érdekesebb válaszokat mintegy gondolatébresztőként közzétenni - ettől nemcsak professzionálisabb, de személyesebb is lesz az oldal. Ne feledd: az emberek nem szeretik a robotokat, más emberekre viszont annál inkább kíváncsiak!

9. Gyerek, kutya, nagymama
Az összeállításból ez sem maradhat ki: a cukiság-faktor bizony a közösségi médiában is működik. Ha van a családban egy gyönyörű gyermek, egy kedves nagymama vagy egy aranyos kutya, tegyél ki képet róluk! Lehet akár születésnapi köszöntés, egy jól elkapott pillanat, köszönetnyilvánítás vagy bármi más alkalom - ez is közelebb hozza a rajongókat a vállalkozásodhoz, mert személyes hangvételt kölcsönöz az oldaladnak. Azonban arra mindenképp figyelj, hogy kérj engedélyt a képen szereplő személytől, és ne a tudta nélkül tegyél ki róla fotót. (Na jó, a kutya a szabályt erősítő kivétel.)

10. Érdekes cikkek
Sok időt spórolhatsz azzal, ha egy más által megírt, valamilyen szempontból mégis érdekes vagy kapcsolódó cikket osztasz meg az oldaladon. Vigyázz azonban arra, hogy ne az ilyen típusú tartalmak domináljanak az oldalon, mert ha túl sok van belőlük, akkor egyre csökken az esélye annak, hogy a rajongóid megnézzék, milyen cikk linkjét osztottad meg. Érdemes a megosztáskor 1-2 mondatban hozzáfűzni a véleményed vagy megírni, miért érdekes az adott bejegyzés, ezzel sokkal inkább a gondosság benyomását kelted, mint azt, hogy idő hiányában osztottál meg linket.

Az #Ideálisposzt sorozat 2. részét olvashattad most, a sorozat 1. részéért kattints ide!

A legértékesebb poszttípusok - 1. rész

sze, 10/01/2014 - 16:45

A legtöbb vállalkozó, aki saját Facebook-oldalt üzemeltet előbb vagy utóbb azzal a problémával találkozik, hogy kifogy a posztolni való ötletekből. Nem tudja, milyen típusú tartalmakat osszon meg vállalkozása vagy terméke közösségimédia-felületein, esetleg nincs se kedve, se ideje azzal foglalkozni, hogy ezeket kitalálja. Ez a bejegyzés nekik szól, és az ő mindennapjaikat könnyíti meg. Ha Te is közéjük tartozol, tégy egy könyvjelzőt ehhez a poszthoz, és térj vissza mindig, amikor inspirációra van szükséged!

1. Idézetek
Az egyik legkézenfekvőbb tartalomtípus az, amikor egy látványos fotóra idézet kerül, és ezt tesszük ki az oldalunkra. A közönség szereti megosztani az ilyeneket, úgyhogy amennyiben jól választottunk, sokan reagálnak majd rá. Ráadásul egyáltalán nem fontos, hogy olyat idézz, amit mindenki ismer: lehet az egy újszerű gondolat egy blogbejegyzésből vagy idézet egy előadásról, a lényeg mindig ugyanaz: tudj azonosulni az üzenettel!

2. Mérföldkövek
Eltelt 1 év azóta, hogy egy nagy projekten dolgozol? Esetleg elérted az 500. Facebook-rajongót? Sikerült megszerezned egy olyan ügyfelet/vásárlót, amire büszke vagy? Oszd meg a rajongókkal! Hidd el, hogy érdekli őket minden, ami a vállalkozásodon belül történik - azért nyomtak lájkot az oldaladra. Engedj betekintést a mindennapjaidba, így a rajongók is közelebb érzik majd magukat a márkádhoz.

3. Kivételes napok
A költészet, a balkezesek vagy a víz világnapja olyan alkalmak, amelyekről örömmel emlékeznek meg a rajongóid - arról nem is beszélve, hogy talán éppen van közöttük olyan, aki érintett. Nem kell, hogy nemzeti ünnepről írj, a lényeg, hogy kedves felütést adj a posztnak, és máris szeretettel fogadják majd! Arra azonban vigyázz, hogy ne vidd túlzásba, és ne legyen minden nap ünnepnap.

4. Örökérvényű tartalmak
Aki régóta ír blogot tudja, hogy vannak olyan tartalmak, amik örökérvényűek és sosem évülnek el. Nyugodtan irányítsd a rajongókat régebbi (ne ősrégi!) bejegyzéshez, de előtte ellenőrizd, hogy biztosan értékes lesz-e nekik most is.

5. Hashtag-események
Ismeretes Twitteren a #FollowFriday: ekkor a közösség egymásnak ajánl követendő csiripelőket. Ennek mintájára hozhatsz létre saját eseményt Te is: ha például szoláriumod van, legyen egy #szoliszerda nevű esemény minden szerdán vagy minden hónap első szerdáján, amikor az aznapi vendégeidet megkéred, tegyenek közzé egy szelfit az oldaladon a megadott hashtaggel (akár kedvezményért cserébe.) Határ a csillagos ég!

Hamarosan jelentkezem újabb 5 ötlettel, kövesd a blogot rendszeresen!

A YouTube eddigi legkomolyabb kihívója a Facebook

p, 09/12/2014 - 13:54

Ha eddig a videófelvétel és az online szó egy mondatban hangzott el, mindenki azonnal ugyanarra gondolt: YouTube. A Facebook néhány nappal ezelőtti bejelentése azonban úgy látszik, komoly fejfájást okozhat a legnépszerűbb videomegosztó portál fejlesztőinek, ugyanis számos olyan funkciót fognak bevezetni, amiket eddig főképp a YouTube-ról ismerhettünk (és amik miatt arra a platformra töltöttük fel a tartalmainkat).

A Facebook lehetővé teszi, hogy a közzétett videók megtekintési adatait és részletes statisztikáit láthassuk, illetve a lejátszás végeztével megjelennek majd az ajánlott, kapcsolódó videók ugyanúgy, ahogyan az a YouTube-on már megszokott. Ráadásul a “Call to action” eszköznek köszönhetően beépíthető többféle aktivitásra buzdítás is: website-ra irányítás mellett azonnali vásárlás is lehetséges.

Az átlagos felhasználók számára ez a hír valószínűleg nem jelent sokat, de azoknak az ügynökségeknek és tartalomelőállítóknak, akik munkájukat leginkább a nézettségi adatok növekedésével és dokumentálásával tudják igazolni, már annál többet. Főleg, mert így azzal is valós adatok alapján tudnak kísérletezni, hogy az adott oldal rajongói mit néznek szívesen, mivel töltik az idejüket az oldalon és mi érdekli őket a leginkább, ha videotartalmakról van szó.

Bár a YouTube-on az átlagos napi videomegtekintések száma már meghaladja az 1 milliárdot, a Facebook személyében komoly kihívóra akadt: ha esetleg nemcsak a videomegosztó által is biztosított funkciókat építi be a Facebook, hanem más egyéb újdonságokkal és innovatív megoldásokkal is előrukkol, komoly szereplő lesz belőle a videós tartalmak versenyében is, ahol eddig a YouTube gyakorlatilag egyeduralkodó volt.

Az újdonságok bevezetése folyamatosan zajlik, 1-2 héten belül már hazánkban is elérhető lesz a teljes csomag, melynek tartalmát ide kattintva találod.

(Kép: Adweek.com)

Oldalak